Lehet-e bio a só?

Az EU Bizottság már jó ideje foglalkozik a só ökológiai tanúsításának kérdésével. Az ökológiai szabályozás keretein belül a só jelenleg nem mezőgazdasági eredetű összetevőnek számít, ez azt jelenti, hogy nem lehet tanúsítani. Kivételt csak azok az esetek jelentenek, ha a só tanúsított ökológiai összetevőket, például bio gyógynövénysót tartalmaz. Mivel azonban egy nagyon fontos összetevőről van szó, az EU Bizottság szeretné immár tanúsítható összetevőként beépíteni az uniós ökológiai szabályrendszerbe.



A tervezett elképzelésekkel kapcsolatban mind a tengeri sót mind a kősót előállító piaci szereplők számos észrevételt fogalmaztak meg. Egy korábbi elképzelés szerint az összes hegyi kősó-termelést ki kellene zárni az ökológiai tanúsítás köréből, mint „nem természetes” sókat, az érintett iparági szakértő szerint ugyanakkor szinte mindegyik konyhasó tanúsítható. Az egyik felmerült fő kérdés például az volt, hogy a bányászatot tekinthetjük-e ökológiai tevékenységnek?


Andrea Siebert, a Marisol portugál tengeri só előállító cég képviselője szerint csak a tengeri só és a sós forrásokból származó só kinyerése hasonlítható a mezőgazdasági tevékenységhez, mint ún. „tenyésztett só”, tehát ezt célszerű bio sóként alkalmazni. „Ha a bányászott kősót bionak minősítenék, akkor a jövőben bio arany vagy bio gyémánt is létezhet” – érvel Siebert. Attól tart, hogy a bio só piaca ily módon a hamuzsír- és klóripar nagyvállalataihoz kerülne, amelyek számára a konyhasó csak olcsón értékesíthető mellékterméknek számít. Az eddigiekben tehát nem álltak rendelkezésre részletes előírások a bio feldolgozók által használt sóra, sem az üzletekben árusított konyhasóra. Az EU-ban ugyanis nincs olyan, hogy „só­szabályozás”.


Az ökológiai szövetségek/bioszövetségek fogalmaznak meg előírásokat a sóval kapcsolatban. Például a Bio­land, Németország legnagyobb bio-élelmiszeripari szövetségének irányelvei kimondják, hogy: „Só használatakor asztali sót (tengeri sót, lehetőleg kősót) kell használni, amely jódozott is. A jódozott konyhasó használatát egyértelműen fel kell tüntetni. Kalcium-karbonát (E 170) és magnézium-karbonát (E 504) csomósodást gátló anyagként engedélyezett.” A Naturland például engedélyezi a jódozott sót és az E 170-et, a Demeter csak az E 170-et. Az egyes tagállamok között és az adott államokon belül sem beszélhetünk összehangolt álláspontról az ökológiai ágazaton belül. Míg Franciaországban a média széles körben beszámolt a bio só kérdéséről, és a francia kormánynak egyértelmű álláspontja van uniós szinten, addig Németországban még mindig nincs egyesített álláspont az ökológiai szektoron belül. Bár a legtöbben valószínűleg egyetértenek azzal, hogy nincs szükség az E535 nátrium-ferrocianid adalékanyagra a sóhoz, amit az EGTOP, az uniós intézményeket az ökológiai gazdálkodással kapcsolatos technikai tanácsadással foglalkozó szakértői csoport pedig megenged. A témának az ökológiai gazdálkodáson túl is van jelentősége: Németország a világ negyedik legnagyobb sótermelője, és nagy mennyiségben exportál sót az EU-ba. Két cég, a K+S és a Südwestdeutsche Salzwerke uralja a piac 86 százalékát. Termelésükön belül az asztali só csak 2,5 százalékot tesz ki. Az általuk előállított só nagy része ugyanis nyersanyagként az iparban, jégmentesítő sóként pedig a téli utakon kerül felhasználásra.


Forrás: https://organic-market.info www.biokontroll.hu

45 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése